Tánc Világnapi Maraton
a MERLiN Színház, a Közép-Európa
Táncszínház és a Duda Éva Társulat szervezésében
2010. április
29. 0.00-24.00
az NKA támogatása NÉLKÜL
1982-ben az
UNESCO Nemzetközi Színházi Intézete részeként működő Nemzetközi
Tánctanács alkotta meg a Tánc Világnapját. A dátummal egyben
Jean-Georges Noverre (1727-1810), a modern balett megalapítójának
születésnapjára emlékezünk.
Azóta április 29. a tánc
ünnepe a világon. Idén a Merlinben megteremtjük annak lehetőségét, hogy a
táncművészet alkotói és közönsége 24 órán keresztül táncoljon,
beszélgessen, előadást nézzen élőben vagy filmről. Az első Tánc
Világnapi Maraton-on április 29-én 0.00-24.00 óráig a tánc több formában
is jelen lesz a Merlinben: modern balett, kortárs tánc, néptánc, break,
tangó, térspecifikus előadások, tánciskolák.
A Színházterem, a
Kamaraterem és a Klub mellett az épület különböző terei és az udvar is a
táncosok rendelkezésére áll.
A Nemzeti Kulturális Alap
Táncművészeti Kollégiuma nem támogatja a rendezvényt. DE. Mind az
alkotók, mind a szervezők - a MERLiN, a Közép-Európa Táncszínház és a
Duda Éva Társulat - fontosnak tartják, hogy egy olyan alkalmat
teremtsenek, ahol a szakma és a közönség képet kap a budapesti
táncéletről. Fontosnak tartják, hogy a művészek és a közönség kapjon egy
átfogó képet arról, mi is történik ma a táncéletben. Fontosnak tartják,
hogy lássák egymás munkáit és beszélgessenek. Alkotók alkotókkal,
alkotók a nézőkkel.
A Nemzeti Kulturális Alap Táncművészeti
Kollégiuma támogatásának hiányában minden résztvevő ingyen dolgozik ezen
a napon. Ingyen dolgozik azért, mert fontos az együttlét, fontos, hogy
találkozzunk és fontos, hogy kommunikáljunk.
A társulatok 15-30
perces részleteket adnak elő.
A rendezvény ideje alatt Dusa Gábor
fotóiból alkalmi virtuális kiállítás nyílik. Az előadásokon kívül pedig
a Merlin 24 órán át táncfilmeket is vetít. A válogatásban a klasszikus
balett hazai és külföldi képviselőinek munkái, a modern irányzatok
képviselői és a legfrissebb magyar produkciók is láthatók lesznek.
Szakmai
program
13.00-tól a Klubban nyílt fórum a kortárs tánc
helyzetéről, az Előadó-művészeti törvény életbelépése után. Moderátor:
Szögi Csaba, az Előadó-művészeti Tanács tagja, a Független Színházak
Szövetségének alelnöke, a Magyar Táncművészek Szövetségének elnökségi
tagja. A fórumra várjuk a kortárs tánc területén dolgozó táncosokat,
alkotókat, társulatvezetőket, pedagógusokat, menedzsereket, szervezőket,
kurátorokat és minden érdeklődőt.
Célunk, hogy az alkotók, a
szakma és a közönség számára egyaránt ÖRÖMÜNNEP legyen a Tánc
Világnapja.
Színházterem
0.00 Tommi Kitti & Co
(FIN): A Trip
0.30 Ladányi Andrea: Gastrobalett
1.00 Török
Ákos: Sátántangó
2.00-13.00 Táncfilmek és előadásrészletek
vetítése, Dusa Gábor non-stop vetített fotókiállítása
13.00 Nyílt
fórum (moderátor: Szögi Csaba)
15.00 Artus – Goda Gábor
Társulat: Waiting for Myself
15.30 Magyar Mozdulatművészeti
Társulat: Kettőazegyben
16.00 Fehér Ferenc: Imágó
16.30
Bajári Levente: Point
17.00 Pataky Klári: Basta Cosí!
17.30
Tünet Együttes: Lomtalanítás
18.00 Duda Éva Társulat: Lunatika
18.30
Hodworks: Mindennapi rutin
19.00 Andaxínház: Visszaverődések
20.00
Frenák Pál Társulat: MenNonNo
20.30 PR-Evolution Dance Company:
Be4
21.00 Forte Társulat
22.00 Közép-Európa Táncszínház:
Carneval
22.30 Idéző Kamara Táncszínház: Táncra lábam
23.00
TranzDanz: re-DNS
23.30 Gergye Krisztián Társulata: Danse
Macabre
24.00 Zadam Társulat: In and Out
Kamara
21.15
GoBe Társulat: Tachyon – Kibábozódás
21.45 Simkó Beatrix: Damage
Therapy
22:15 Nemes Orsolya: Összhang
22.45 Grecsó
Zoltán: Conversation Full of Salt
23.15 Nemeskéri Júlia-Jobbágy
Bernadett: VAGY
Előtér/lépcsőforduló
17.00-20.00
Budapesti Kortárs Táncfőiskola térspecifikus előadásai
23.00
Dombi Kati-Nagy Andrea: SHORT(s) Fashion Dance
Az előadások után
Táncház a Klubban.
Belépő: 29 Ft
A
műsorváltozás jogát fenntartjuk.
Támogatók: Merlin Színház,
Közép-Európa Táncszínház, Duda Éva Társulat, OSZMI
www.merlinszinhaz.hu
Recent stuff

- Szakos Kriszta a Catwalkban
- Megérkeztek Szakos Kriszta ruhái a Catwalkba. Könnyű nyári viseletek ebben a forróságban.

- Mojzes Dóra s/s 2010
- Mojzes Dóri tavaszi ruhái megtekinthetők, felpróbálhatók és megrendelhetők először a Catwalkban!! Már a világító bogár kitűzők is kaphatók!

- Cseh Éva
- Ruháit olyan fiatal, modern szellemiségű lányoknak tervezte, akik szeretik az egyszerű, letisztult, de mégis különleges formákat

- Ultrahang Fesztivál
- Különleges zenei élvezeteket kínál az UH Fest október 6-tól 10-ig a Merlinben, ahol idén 20 országból több mint 40 előadó lép fel.

- Kollektiva Summer Hits Vol. 2.
- A rezidens legénység - Tmx, Fullstereo, Popbitch - segédkormányosai ezen az estén a spéci szettjével a 21. századi diszkó legújabb hullámait meglovagoló Fine Cut Bodies, valamint a basszus-orientált future music ifjú titánjai, a Dublic ikerpár lesznek.

- Ösztrosokk summer vol. 3
- Leszbikusoknak és barátaiknak részben szabadtéren Július 24-én, fedett tánctér vegyes zenékkel, ücsörgés kint és bent

- Bizarr bukósisakok
- Bizarr, vicces, meglepő és ötletes bukósisakok GOOD-tól.

- Body Furniture
- This women body furniture piece by sculptural furniture maker Peter Rolfe.

- Bendy bicycle
- British designer, Kevin Scott, 21 has designed an awesome bendable bicycle that can tie itself to a lamp post without the need for a lock or chain.

- IKEA szakácskönyv
- ÉS íme! Elkészült az IKEA szakácskönyve kezdőkenek és haladóknak, főzései(szerelési) útmutatóval!

- Tipp-Ex
- Na ilyen egy jó kreatív reklám!

- Ideges vagy?
- Itt az olcsó stresszoldó, csapkodd a szúnyogokat!

Comments
-
Go to the top of the page