A huszonegyedik század többek között arról szól, hogy mindentől egyre többet várunk el. A mobiltelefonunktól, a számítógépünktől, az internettől, a filmektől, a zenétől éppúgy, mint egy üzlettől egy bevásárlóközpontban. Már nem csak annyi az igényünk, hogy a kedvenc márkáinkat megvásárolhassuk, hanem az is, hogy az üzletben a lehető legnagyobb termékválasztékot találjuk, és ott valóban élmény legyen a vásárlás és a nézelődés.
A WestEnd City Centerben (I. emelet, Hild József sétány 112.) november 6-án nyíló Legends üzlet is ezzel a céllal született. Két legendás, de mindig megújulni kész divatmárka, az O’Neill és a Converse termékeit találjuk meg itt, Magyarországon a legszélesebb választékban. Az üzlethelyiség pedig úgy került kialakításra, hogy a színeivel, textúráival, formáival is élményt nyújtson. Aki benéz ide, az biztosra veheti, hogy a szabadságnak egy új fokát találja meg, és mindenképpen gazdagabban távozik majd, mint ahogy ide belépett.
Legfrissebb anyagok
Kifutó

- Szakos Kriszta a Catwalkban
- Megérkeztek Szakos Kriszta ruhái a Catwalkba. Könnyű nyári viseletek ebben a forróságban.

- Mojzes Dóra s/s 2010
- Mojzes Dóri tavaszi ruhái megtekinthetők, felpróbálhatók és megrendelhetők először a Catwalkban!! Már a világító bogár kitűzők is kaphatók!

- Cseh Éva
- Ruháit olyan fiatal, modern szellemiségű lányoknak tervezte, akik szeretik az egyszerű, letisztult, de mégis különleges formákat
Kult

- Ultrahang Fesztivál
- Különleges zenei élvezeteket kínál az UH Fest október 6-tól 10-ig a Merlinben, ahol idén 20 országból több mint 40 előadó lép fel.

- Kollektiva Summer Hits Vol. 2.
- A rezidens legénység - Tmx, Fullstereo, Popbitch - segédkormányosai ezen az estén a spéci szettjével a 21. századi diszkó legújabb hullámait meglovagoló Fine Cut Bodies, valamint a basszus-orientált future music ifjú titánjai, a Dublic ikerpár lesznek.

- Ösztrosokk summer vol. 3
- Leszbikusoknak és barátaiknak részben szabadtéren Július 24-én, fedett tánctér vegyes zenékkel, ücsörgés kint és bent
Kültér

- Bizarr bukósisakok
- Bizarr, vicces, meglepő és ötletes bukósisakok GOOD-tól.

- Bútor a javából
- A Peter Rolfe alkotta "szobor" mellébe és fenekébe is pakolhatjuk a csecsebecséinket.

- Hajlítható bicaj
- Egy 21 éves brit designer, Kevin Scott alkotta ezt a bringát, melyhez nem kell lakat vagy lánc, hogy lezárd.
Körkép

- IKEA szakácskönyv
- ÉS íme! Elkészült az IKEA szakácskönyve kezdőkenek és haladóknak, főzései(szerelési) útmutatóval!

- Tipp-Ex
- Na ilyen egy jó kreatív reklám!

- Ideges vagy?
- Itt az olcsó stresszoldó, csapkodd a szúnyogokat!

Kommentek
-
A lap tetejére