Április elején a
Red Bull és az MTV zenecsatorna meghozta a döntést és Akkezdet Phiai
zenekart választotta meg az első Red Bull Made in Garage bandának. Az
első klippes zenei kezdeményezés hivatalos honlapján, a
www.redbullmadeingarage.hu-n eddig jelentkezett fellépők közül a több
mint 10 éve Budapesten Újonc és Saiid által alapított, ún. underground
hip-hop stílust követő zenekart választották, aminek már 5 éve
megjelent a bemutatkozó albuma, Akkezdet címmel, ám az első hivatalos
videoklipre mostanáig kellett várni, ami a Zenebuddhizmus című
számukhoz készült.
A kezdetben angol szövegekkel előrukkoló, akkor még
HTA (Higher Tone Alliance) nevű formáció 1999-ben vette meg Akkezdet
Phiai nevet, mikor külső és belső indíttatásból már magyarul kezdtek
zenét írni. Számos fesztiválon, neves előadók előtt léptek már fel (pl.
De La Soul előtt 2004-ben), de kaptak felkérést filmzene készítésére
is, az '1 Hét' című filmhez.
Április elején a kiválasztást követő pár napban
készíthette el a zenekar az első klipjét, amit a szervezők profi
csapata és szakértelme segített, és amely végig a zenekar elképzelését
követte. A forgatás egy irodaházban, a Déli-pályaudvarnál és az egyik
zenekartag lakásán zajlott. A történet a főszereplő egy napját követi
nyomon és a mindennapi robotolásból a fülén lévő fülhallgatón keresztül
a zenébe menekül, amelyet, ha elveszít, kiszakad a saját világából..
Az elkészült klipet április 20-tól láthatják a nézők az MTV műsorán, illetve a www.redbullmadeingarage.hu és az www.mtv.co.hu honlapokon, ahol folyamatosan nyomon követhető a bandával és a kezdeményezéssel kapcsolatos összes friss hír.
A zenekar második, immáron dupla-albuma idén nyár
végén jelenik meg, amelyen az előzőtől eltérően már nagyobb hangsúlyt
kap az élőzenei háttér a DJ zenei alapokkal szemben.
Legfrissebb anyagok
Kifutó

- Szakos Kriszta a Catwalkban
- Megérkeztek Szakos Kriszta ruhái a Catwalkba. Könnyű nyári viseletek ebben a forróságban.

- Mojzes Dóra s/s 2010
- Mojzes Dóri tavaszi ruhái megtekinthetők, felpróbálhatók és megrendelhetők először a Catwalkban!! Már a világító bogár kitűzők is kaphatók!

- Cseh Éva
- Ruháit olyan fiatal, modern szellemiségű lányoknak tervezte, akik szeretik az egyszerű, letisztult, de mégis különleges formákat
Kult

- Ultrahang Fesztivál
- Különleges zenei élvezeteket kínál az UH Fest október 6-tól 10-ig a Merlinben, ahol idén 20 országból több mint 40 előadó lép fel.

- Kollektiva Summer Hits Vol. 2.
- A rezidens legénység - Tmx, Fullstereo, Popbitch - segédkormányosai ezen az estén a spéci szettjével a 21. századi diszkó legújabb hullámait meglovagoló Fine Cut Bodies, valamint a basszus-orientált future music ifjú titánjai, a Dublic ikerpár lesznek.

- Ösztrosokk summer vol. 3
- Leszbikusoknak és barátaiknak részben szabadtéren Július 24-én, fedett tánctér vegyes zenékkel, ücsörgés kint és bent
Kültér

- Bizarr bukósisakok
- Bizarr, vicces, meglepő és ötletes bukósisakok GOOD-tól.

- Bútor a javából
- A Peter Rolfe alkotta "szobor" mellébe és fenekébe is pakolhatjuk a csecsebecséinket.

- Hajlítható bicaj
- Egy 21 éves brit designer, Kevin Scott alkotta ezt a bringát, melyhez nem kell lakat vagy lánc, hogy lezárd.
Körkép

- IKEA szakácskönyv
- ÉS íme! Elkészült az IKEA szakácskönyve kezdőkenek és haladóknak, főzései(szerelési) útmutatóval!

- Tipp-Ex
- Na ilyen egy jó kreatív reklám!

- Ideges vagy?
- Itt az olcsó stresszoldó, csapkodd a szúnyogokat!

Kommentek
-
A lap tetejére