A Specko Jedno és a Cabaret Medrano zenekarok közös szereplésének ötlete már jó ideje érlelődik a két énekes-dalszerzőben Rutkai Boriban és Kamondy Imrében. Dalaik hangulata, szövegeik, témáik időnként összecsendülnek, kapcsolódnak, reflektálnak egymásra. Párhuzamosan létező, karakteres zenei és képi világuk érezhetően rokon szálaiból „szövetkezik” ez az este.
Az első felvonás a Specko Jedno női aspektusú dalaira épül, de a repertoárba már bele-belecsempésződik a Cabaret Medrano férfias jelenléte, ami aztán a második részben átveszi a dominanciát, majd a koncert közös-nevezőkkel és fúziós-dalokkal ér véget.
A műsor különleges meglepetése, hogy néhány akció, zeneszám a Katona József Színháztól véletlenszerűen kapott koncertdátumra, az ex-pirosbetűs ünnepre reagál. A Specko Jedno a zenekar kezdeti éveiben készített munkásmozgalmi dalfeldolgozásaihoz és a Pionír Piknikhez (A Speciál Gizda előadása a Millenárison és a Városi Színházban.) nyúl vissza, míg a Cabaret Medrano a SZOT-üdülők hangulatába és a Velorexen érkező proletárromantikába kalauzol.
Legfrissebb anyagok
Kifutó

- Szakos Kriszta a Catwalkban
- Megérkeztek Szakos Kriszta ruhái a Catwalkba. Könnyű nyári viseletek ebben a forróságban.

- Mojzes Dóra s/s 2010
- Mojzes Dóri tavaszi ruhái megtekinthetők, felpróbálhatók és megrendelhetők először a Catwalkban!! Már a világító bogár kitűzők is kaphatók!

- Cseh Éva
- Ruháit olyan fiatal, modern szellemiségű lányoknak tervezte, akik szeretik az egyszerű, letisztult, de mégis különleges formákat
Kult

- Ultrahang Fesztivál
- Különleges zenei élvezeteket kínál az UH Fest október 6-tól 10-ig a Merlinben, ahol idén 20 országból több mint 40 előadó lép fel.

- Kollektiva Summer Hits Vol. 2.
- A rezidens legénység - Tmx, Fullstereo, Popbitch - segédkormányosai ezen az estén a spéci szettjével a 21. századi diszkó legújabb hullámait meglovagoló Fine Cut Bodies, valamint a basszus-orientált future music ifjú titánjai, a Dublic ikerpár lesznek.

- Ösztrosokk summer vol. 3
- Leszbikusoknak és barátaiknak részben szabadtéren Július 24-én, fedett tánctér vegyes zenékkel, ücsörgés kint és bent
Kültér

- Bizarr bukósisakok
- Bizarr, vicces, meglepő és ötletes bukósisakok GOOD-tól.

- Bútor a javából
- A Peter Rolfe alkotta "szobor" mellébe és fenekébe is pakolhatjuk a csecsebecséinket.

- Hajlítható bicaj
- Egy 21 éves brit designer, Kevin Scott alkotta ezt a bringát, melyhez nem kell lakat vagy lánc, hogy lezárd.
Körkép

- IKEA szakácskönyv
- ÉS íme! Elkészült az IKEA szakácskönyve kezdőkenek és haladóknak, főzései(szerelési) útmutatóval!

- Tipp-Ex
- Na ilyen egy jó kreatív reklám!

- Ideges vagy?
- Itt az olcsó stresszoldó, csapkodd a szúnyogokat!

Kommentek
-
A lap tetejére