A több mint egy évtizede állandó felállásban dolgozó svéd Esbjörn Svensson Trio napjaink egyik legismertebb és legkedveltebb dzsesszformációja. Hatalmas népszerűségük titka a zenei stílusok variálása is: a popos dallamok vagy az elektronikus zene preferálása; a klasszikus zenéből, a rockból, drum 'n' bassből átemelt elemek vagy a hip-hop és funk zene ötvözése.
Zenéjüket ugyanúgy jellemzi a romantikus szépség, mint a legvadabb improvizáció, a stílust jellemző fennköltség pedig távol áll tőlük. Az is előfordul, hogy az olykor bedobott standardeken a közönség dalra fakad. Őket ez sem zavarja, sőt! Rajongóik között nem csak a jazz, hanem a pop vagy a klasszikus zene kedvelői is megtalálhatók.
Az aréna-rock dobosból dzsesszzongoristává avanzsált Esbjörn Svensson a nyolcvanas évek elején találkozott Magnus Öström dobossal, majd 1993-ban csatlakozott hozzájuk a jelenlegi bőgős, Dan Berglund, hogy megalapítsák az azóta is ugyanabban a felállásban koncertező triójukat.
Az így megalakult formáció telitalálatnak bizonyult! Még ugyanabban az évben When Everyone Has Gone (Dragon) címmel megjelent első albumuk, amelyet a Mr. & Mrs. Handkerchief (ACT Music+Vision), egy koncertlemez követett 1995-ben. Rögtön át is igazoltak a popzenére szakosodott Superstudio Gul kiadóhoz, és elkészítették a Winter in Venice (1997, Superstudio Gul) című lemezüket, amellyel elnyerték a svéd Grammy-díjat.
1998-ban EST Plays Monk (Superstudio Gul) című korongjukkal hatalmas sikert arattak, több mint tízezer példányban adtak el belőle, aminek hatására kisebb díjeső zúdult a csapatra. (Az év dzsesszzenészei díjat Svédországban 1995 és 1996-ban az E.S.T kapta, a legjobb svéd dalszerző pedig 1998-ban Esbjörn Svensson lett). A From Gagarin's Point of View c. (1999) lemezük
segítette őket a nemzetközi hírnévhez, amellyel hatalmas sikert arattak a JazzBaltica valamint a Montreux-i Jazz Fesztiválon. A sikert csak fokozta a Good Morning Susie Soho, majd a 2002-es Strange Place For Snow pedig Marina de Van egyik filmjének, a Dans ma Peaunak lett a zenéje. Ezzel az anyaggal többek között elnyerték a Jahrespreis der Deutschen Schallplattenkritik-et, a German Jazz Award-ot, a Choc de l'année-t (Jazzman, France), valamint a MIDEM különdíját. A következő Seven Days of Fallingnak köszönhetően ismét több elismerő titulust gyűjtenek: Esbjörn Svensson 2004 decemberében megkapta a European Artist of the Year megtisztelő címet.
2003-ban megjelent a Live in Stockholm c. DVD, 2005-ben a Viaticum, majd 2006-ban a Thuesday Wonderland című albumuk.
Legfrissebb anyagok
Kifutó

- Szakos Kriszta a Catwalkban
- Megérkeztek Szakos Kriszta ruhái a Catwalkba. Könnyű nyári viseletek ebben a forróságban.

- Mojzes Dóra s/s 2010
- Mojzes Dóri tavaszi ruhái megtekinthetők, felpróbálhatók és megrendelhetők először a Catwalkban!! Már a világító bogár kitűzők is kaphatók!

- Cseh Éva
- Ruháit olyan fiatal, modern szellemiségű lányoknak tervezte, akik szeretik az egyszerű, letisztult, de mégis különleges formákat
Kult

- Ultrahang Fesztivál
- Különleges zenei élvezeteket kínál az UH Fest október 6-tól 10-ig a Merlinben, ahol idén 20 országból több mint 40 előadó lép fel.

- Kollektiva Summer Hits Vol. 2.
- A rezidens legénység - Tmx, Fullstereo, Popbitch - segédkormányosai ezen az estén a spéci szettjével a 21. századi diszkó legújabb hullámait meglovagoló Fine Cut Bodies, valamint a basszus-orientált future music ifjú titánjai, a Dublic ikerpár lesznek.

- Ösztrosokk summer vol. 3
- Leszbikusoknak és barátaiknak részben szabadtéren Július 24-én, fedett tánctér vegyes zenékkel, ücsörgés kint és bent
Kültér

- Bizarr bukósisakok
- Bizarr, vicces, meglepő és ötletes bukósisakok GOOD-tól.

- Bútor a javából
- A Peter Rolfe alkotta "szobor" mellébe és fenekébe is pakolhatjuk a csecsebecséinket.

- Hajlítható bicaj
- Egy 21 éves brit designer, Kevin Scott alkotta ezt a bringát, melyhez nem kell lakat vagy lánc, hogy lezárd.
Körkép

- IKEA szakácskönyv
- ÉS íme! Elkészült az IKEA szakácskönyve kezdőkenek és haladóknak, főzései(szerelési) útmutatóval!

- Tipp-Ex
- Na ilyen egy jó kreatív reklám!

- Ideges vagy?
- Itt az olcsó stresszoldó, csapkodd a szúnyogokat!

Kommentek
-
A lap tetejére