"A house műfaj legeredetibb előadóira gondolva szokatlan irány a kelet. A SCSI-9 duó ugyan évek óta a digitalis tánczene nyugati csúcsproduktumai között szerepel, azért percig sem feledhető, hogy a vodka őshazajaból származik. Néhany beavatott egyszer már elcsíphette Anton Kubikov hajnali DJ szettjét a Harta-közeli dunaparton, de a klasszik Szkázi hangszeres fellépésével most debütál Magyarorszagon. Ahogy az ember elnézi a srácokat fellépés utan, amint alig felismerhető angolsággal és imbolygó mosollyal egyszavas válaszokat adagolnak a helyi magazinba, felmerül, hogy ez a derű, ez az éter-house és vodka talán sosem voltak egymastól távol. Nekünk nagyon is ismerős ez a kelet."
BIO:
A SCSI-9 eredetileg Anton Kubikov projectje, melyhez 2001-ben csatlakozik Maxim Milyutenko, akivel több, mint 15 megjelenést jegyeznek többek között, olyan kiadoknál, mint a Force Tracks, Trapez, Salo, Traum, Morris/Audio. 2002-ben készítik el első filmzenéjüket és ugyanebben az évben prezentálják első élő fellépésüket, valamint a legandás londoni Fabric klubba is meghívást kapnak.
2003 áprilisában a Force Tracks gondozásában jelenik meg az első album. 2006-ban a Kompakt-nál lát napvilágot a legutóbbi, továbbá a híres Total sorozat 5, 6, 7 részén is feltünnek, valamint a jubileumi Kompakt 100-on is jelen vannak két átirattal. SCSI-9 szerzemények a legnevesebb mixsorozatok, válogatások tracklistáin szerepelnek, ahol a szelektorok olyan nevek, mint Michael Mayer, Andrew Weatherall, M.A.N.D.Y. és Craig Richards. Az utóbbi álltal jegyzett Fabric 01-en például rögtön 2 darabbal képviselik magukat, sőt Craig Richards Tyrant kiadójánál egy EP-t is megjelentetnek.
A két bohokás frontember szoros kapcsolatot ápol Peter Ivantsov szövegíróval, Anton Kochnev basszusgitárossal a D-Pulse-ból, valamint a vokálokért felelős Ryba-val.
Legfrissebb anyagok
Kifutó

- Szakos Kriszta a Catwalkban
- Megérkeztek Szakos Kriszta ruhái a Catwalkba. Könnyű nyári viseletek ebben a forróságban.

- Mojzes Dóra s/s 2010
- Mojzes Dóri tavaszi ruhái megtekinthetők, felpróbálhatók és megrendelhetők először a Catwalkban!! Már a világító bogár kitűzők is kaphatók!

- Cseh Éva
- Ruháit olyan fiatal, modern szellemiségű lányoknak tervezte, akik szeretik az egyszerű, letisztult, de mégis különleges formákat
Kult

- Ultrahang Fesztivál
- Különleges zenei élvezeteket kínál az UH Fest október 6-tól 10-ig a Merlinben, ahol idén 20 országból több mint 40 előadó lép fel.

- Kollektiva Summer Hits Vol. 2.
- A rezidens legénység - Tmx, Fullstereo, Popbitch - segédkormányosai ezen az estén a spéci szettjével a 21. századi diszkó legújabb hullámait meglovagoló Fine Cut Bodies, valamint a basszus-orientált future music ifjú titánjai, a Dublic ikerpár lesznek.

- Ösztrosokk summer vol. 3
- Leszbikusoknak és barátaiknak részben szabadtéren Július 24-én, fedett tánctér vegyes zenékkel, ücsörgés kint és bent
Kültér

- Bizarr bukósisakok
- Bizarr, vicces, meglepő és ötletes bukósisakok GOOD-tól.

- Bútor a javából
- A Peter Rolfe alkotta "szobor" mellébe és fenekébe is pakolhatjuk a csecsebecséinket.

- Hajlítható bicaj
- Egy 21 éves brit designer, Kevin Scott alkotta ezt a bringát, melyhez nem kell lakat vagy lánc, hogy lezárd.
Körkép

- IKEA szakácskönyv
- ÉS íme! Elkészült az IKEA szakácskönyve kezdőkenek és haladóknak, főzései(szerelési) útmutatóval!

- Tipp-Ex
- Na ilyen egy jó kreatív reklám!

- Ideges vagy?
- Itt az olcsó stresszoldó, csapkodd a szúnyogokat!

Kommentek
-
A lap tetejére