Irie
Maffia 5. szülinapi buli
IRIE MAFFIA
IRIE ITES (FR)
2010. március 13. szombat, 21h
A38 hajó
Jegyár: 2500/2800
A rockreggae koronázatlan királyai idén ünneplik 5. szülinapjukat. Ennyi év után már van mire emlékezni: első koncertjeiken még kis klubbokban, 8 taggal és Sena nélkül fellépő csapat több tagcsere és bővülés után most 11 zenésszel áll a nagyszínpadokon. Két album (Fel a kezekkel 2007, What’s my name 2009), teltházas hazai turnék, amszterdami, párizsi, lengyel és olasz bulik, felejthetetlen fesztiválok, 2008. legjobb koncertje a Szigeten, és még sorolhatnánk a sikereket. Biztos alapokkal lépnek ki idén a hazai színtérről: a régió városai és fesztiváljai, Bécs, Szabadka, Pozsony, Prága és Brno után Erdélyben is fellépnek majd.
Március 13-án, szombaton az A38 hajón már az új lemezt
is végigénekelhetik a rajongók kórusban a teljes mc felállással: Sena, Columbo,
Busa és Kemon is színpadra áll majd. Három hónap pihenő után ez lesz az első
budapesti fellépése a bandának, mindeki kellőképp rákészülhetett a szülinapi
koncertre.
Vendégként az Irie Ites francia soundysteme
érkezik, akik a műfaj nagy öregjeinek számítanak, azonos nevű saját kiadójuk
kint sok-sok gyöngyszemet jegyez.
A szülinapi bulira érdemes előre jegyet foglalni,
hiszen a novemberi lemezbemutatóra is több mint 1600-an voltak kíváncsiak.
Kapunyitás 21h.
Jegyrendelés: itt!
www.iriemaffia.com
www.myspace.com/iriemaffia
http://www.irieites.net/
Legfrissebb anyagok
Kifutó

- Szakos Kriszta a Catwalkban
- Megérkeztek Szakos Kriszta ruhái a Catwalkba. Könnyű nyári viseletek ebben a forróságban.

- Mojzes Dóra s/s 2010
- Mojzes Dóri tavaszi ruhái megtekinthetők, felpróbálhatók és megrendelhetők először a Catwalkban!! Már a világító bogár kitűzők is kaphatók!

- Cseh Éva
- Ruháit olyan fiatal, modern szellemiségű lányoknak tervezte, akik szeretik az egyszerű, letisztult, de mégis különleges formákat
Kult

- Ultrahang Fesztivál
- Különleges zenei élvezeteket kínál az UH Fest október 6-tól 10-ig a Merlinben, ahol idén 20 országból több mint 40 előadó lép fel.

- Kollektiva Summer Hits Vol. 2.
- A rezidens legénység - Tmx, Fullstereo, Popbitch - segédkormányosai ezen az estén a spéci szettjével a 21. századi diszkó legújabb hullámait meglovagoló Fine Cut Bodies, valamint a basszus-orientált future music ifjú titánjai, a Dublic ikerpár lesznek.

- Ösztrosokk summer vol. 3
- Leszbikusoknak és barátaiknak részben szabadtéren Július 24-én, fedett tánctér vegyes zenékkel, ücsörgés kint és bent
Kültér

- Bizarr bukósisakok
- Bizarr, vicces, meglepő és ötletes bukósisakok GOOD-tól.

- Bútor a javából
- A Peter Rolfe alkotta "szobor" mellébe és fenekébe is pakolhatjuk a csecsebecséinket.

- Hajlítható bicaj
- Egy 21 éves brit designer, Kevin Scott alkotta ezt a bringát, melyhez nem kell lakat vagy lánc, hogy lezárd.
Körkép

- IKEA szakácskönyv
- ÉS íme! Elkészült az IKEA szakácskönyve kezdőkenek és haladóknak, főzései(szerelési) útmutatóval!

- Tipp-Ex
- Na ilyen egy jó kreatív reklám!

- Ideges vagy?
- Itt az olcsó stresszoldó, csapkodd a szúnyogokat!

Kommentek
-
A lap tetejére