A kiállítás
az elmúlt több mint félévszázad olyan budapesti épületeit tárja a
nagyérdemű elé, melyek soha nem épültek meg, csak tervezőasztalon
léteztek. Eljátszottak a rendezők a gondolattal, hogy mi lett volna,
ha… ha megépülhettek volna? Elmondható talán a többségükről, hogy
hamvába holt, de semmiképpen sem érdektelenek, így utólag is
tanulságokkal szolgálhatnak.
A tervek megismerése, közszemlére tétele művelődéstörténeti kuriózum,
hiszen fizikai valóságukban nem létező építészeti emlékekről van szó!
Ekként is részei város- és építészettörténetünknek, még ha nem a
közelmúlt harcosan vitatott középületeit tárgyalja, hanem már néhány
évtizednyi távolságból idézzük meg azokat.
Az 1948-at követő
évektől maga a tervezőtevékenység is államosíttatott, ami egyaránt új
és szokatlan körülményeket teremtett. Ekkor alakultak meg a nagy állami
tervezőhivatalok is, mint a LAKÓTERV, az IPARTERV, a KÖZTI, és mások. A
korra sokáig volt jellemző az anyag- és forráshiány, mégis, az emberi
invenciónak, az alkotókedvnek ez nem szegte szárnyát.
A kiállítás
nem csupán a szűken szakmai közönségnek szól. A tervek, épületek
közérthető és látványos módon, filmek, modellek segítségével kerülnek
bemutatásra, túllépve a tervezőasztal kínálta kifejezési formákon.
Találkozás egy soha meg nem épült Budapesttel.
A kiállítást összeállította: Káli Béla, Munteán László, Ocztos István, Frederique Lemerre
A kiállítás kurátora: Káli Béla
Köszönetet mondunk a nyújtott segítségért a HAP Galériának, a Reményi
Csomagolástechnika Kft-nek, az Építészeti Múzeumnak, a Fővárosi
Levéltárnak és az Ipartervnek.
Megnyitó: 2007, október 16. 19h
Megnyitja: Németh Gábor, író
Zenél: Dóra Attila, zenész
A kiállítás megtekinthető 2007. október 16 -31 között.
Helyszín: Körzőgyár Galéria - ÉPÍTÉSZETHÓNAPJA FESZTIVÁLKÖZPONT
1056 Budapest, Molnár u. 35.
Tel.: (+36 1) 248-3241
Fax: (+36 1) 248-3250
epiteszethonapja@octogon.hu
Legfrissebb anyagok
Kifutó

- Szakos Kriszta a Catwalkban
- Megérkeztek Szakos Kriszta ruhái a Catwalkba. Könnyű nyári viseletek ebben a forróságban.

- Mojzes Dóra s/s 2010
- Mojzes Dóri tavaszi ruhái megtekinthetők, felpróbálhatók és megrendelhetők először a Catwalkban!! Már a világító bogár kitűzők is kaphatók!

- Cseh Éva
- Ruháit olyan fiatal, modern szellemiségű lányoknak tervezte, akik szeretik az egyszerű, letisztult, de mégis különleges formákat
Kult

- Ultrahang Fesztivál
- Különleges zenei élvezeteket kínál az UH Fest október 6-tól 10-ig a Merlinben, ahol idén 20 országból több mint 40 előadó lép fel.

- Kollektiva Summer Hits Vol. 2.
- A rezidens legénység - Tmx, Fullstereo, Popbitch - segédkormányosai ezen az estén a spéci szettjével a 21. századi diszkó legújabb hullámait meglovagoló Fine Cut Bodies, valamint a basszus-orientált future music ifjú titánjai, a Dublic ikerpár lesznek.

- Ösztrosokk summer vol. 3
- Leszbikusoknak és barátaiknak részben szabadtéren Július 24-én, fedett tánctér vegyes zenékkel, ücsörgés kint és bent
Kültér

- Bizarr bukósisakok
- Bizarr, vicces, meglepő és ötletes bukósisakok GOOD-tól.

- Bútor a javából
- A Peter Rolfe alkotta "szobor" mellébe és fenekébe is pakolhatjuk a csecsebecséinket.

- Hajlítható bicaj
- Egy 21 éves brit designer, Kevin Scott alkotta ezt a bringát, melyhez nem kell lakat vagy lánc, hogy lezárd.
Körkép

- IKEA szakácskönyv
- ÉS íme! Elkészült az IKEA szakácskönyve kezdőkenek és haladóknak, főzései(szerelési) útmutatóval!

- Tipp-Ex
- Na ilyen egy jó kreatív reklám!

- Ideges vagy?
- Itt az olcsó stresszoldó, csapkodd a szúnyogokat!

Kommentek
-
A lap tetejére