Tánc Világnapi Maraton
a MERLiN Színház, a Közép-Európa Táncszínház és a Duda Éva Társulat szervezésében
2010. április 29. 0.00-24.00
az NKA támogatása NÉLKÜL
1982-ben az UNESCO Nemzetközi Színházi Intézete részeként működő Nemzetközi Tánctanács alkotta meg a Tánc Világnapját. A dátummal egyben Jean-Georges Noverre (1727-1810), a modern balett megalapítójának születésnapjára emlékezünk.
Azóta április 29. a tánc ünnepe a világon. Idén a Merlinben megteremtjük annak lehetőségét, hogy a táncművészet alkotói és közönsége 24 órán keresztül táncoljon, beszélgessen, előadást nézzen élőben vagy filmről. Az első Tánc Világnapi Maraton-on április 29-én 0.00-24.00 óráig a tánc több formában is jelen lesz a Merlinben: modern balett, kortárs tánc, néptánc, break, tangó, térspecifikus előadások, tánciskolák.
A Színházterem, a Kamaraterem és a Klub mellett az épület különböző terei és az udvar is a táncosok rendelkezésére áll.
A Nemzeti Kulturális Alap Táncművészeti Kollégiuma nem támogatja a rendezvényt. DE. Mind az alkotók, mind a szervezők - a MERLiN, a Közép-Európa Táncszínház és a Duda Éva Társulat - fontosnak tartják, hogy egy olyan alkalmat teremtsenek, ahol a szakma és a közönség képet kap a budapesti táncéletről. Fontosnak tartják, hogy a művészek és a közönség kapjon egy átfogó képet arról, mi is történik ma a táncéletben. Fontosnak tartják, hogy lássák egymás munkáit és beszélgessenek. Alkotók alkotókkal, alkotók a nézőkkel.
A Nemzeti Kulturális Alap Táncművészeti Kollégiuma támogatásának hiányában minden résztvevő ingyen dolgozik ezen a napon. Ingyen dolgozik azért, mert fontos az együttlét, fontos, hogy találkozzunk és fontos, hogy kommunikáljunk.
A társulatok 15-30 perces részleteket adnak elő.
A rendezvény ideje alatt Dusa Gábor fotóiból alkalmi virtuális kiállítás nyílik. Az előadásokon kívül pedig a Merlin 24 órán át táncfilmeket is vetít. A válogatásban a klasszikus balett hazai és külföldi képviselőinek munkái, a modern irányzatok képviselői és a legfrissebb magyar produkciók is láthatók lesznek.
Szakmai program
13.00-tól a Klubban nyílt fórum a kortárs tánc helyzetéről, az Előadó-művészeti törvény életbelépése után. Moderátor: Szögi Csaba, az Előadó-művészeti Tanács tagja, a Független Színházak Szövetségének alelnöke, a Magyar Táncművészek Szövetségének elnökségi tagja. A fórumra várjuk a kortárs tánc területén dolgozó táncosokat, alkotókat, társulatvezetőket, pedagógusokat, menedzsereket, szervezőket, kurátorokat és minden érdeklődőt.
Célunk, hogy az alkotók, a szakma és a közönség számára egyaránt ÖRÖMÜNNEP legyen a Tánc Világnapja.
Színházterem
0.00 Tommi Kitti & Co (FIN): A Trip
0.30 Ladányi Andrea: Gastrobalett
1.00 Török Ákos: Sátántangó
2.00-13.00 Táncfilmek és előadásrészletek vetítése, Dusa Gábor non-stop vetített fotókiállítása
13.00 Nyílt fórum (moderátor: Szögi Csaba)
15.00 Artus – Goda Gábor Társulat: Waiting for Myself
15.30 Magyar Mozdulatművészeti Társulat: Kettőazegyben
16.00 Fehér Ferenc: Imágó
16.30 Bajári Levente: Point
17.00 Pataky Klári: Basta Cosí!
17.30 Tünet Együttes: Lomtalanítás
18.00 Duda Éva Társulat: Lunatika
18.30 Hodworks: Mindennapi rutin
19.00 Andaxínház: Visszaverődések
20.00 Frenák Pál Társulat: MenNonNo
20.30 PR-Evolution Dance Company: Be4
21.00 Forte Társulat
22.00 Közép-Európa Táncszínház: Carneval
22.30 Idéző Kamara Táncszínház: Táncra lábam
23.00 TranzDanz: re-DNS
23.30 Gergye Krisztián Társulata: Danse Macabre
24.00 Zadam Társulat: In and Out
Kamara
21.15 GoBe Társulat: Tachyon – Kibábozódás
21.45 Simkó Beatrix: Damage Therapy
22:15 Nemes Orsolya: Összhang
22.45 Grecsó Zoltán: Conversation Full of Salt
23.15 Nemeskéri Júlia-Jobbágy Bernadett: VAGY
Előtér/lépcsőforduló
17.00-20.00 Budapesti Kortárs Táncfőiskola térspecifikus előadásai
23.00 Dombi Kati-Nagy Andrea: SHORT(s) Fashion Dance
Az előadások után Táncház a Klubban.
Belépő: 29 Ft
A műsorváltozás jogát fenntartjuk.
Támogatók: Merlin Színház, Közép-Európa Táncszínház, Duda Éva Társulat, OSZMI
www.merlinszinhaz.hu
Legfrissebb anyagok
Kifutó

- Szakos Kriszta a Catwalkban
- Megérkeztek Szakos Kriszta ruhái a Catwalkba. Könnyű nyári viseletek ebben a forróságban.

- Mojzes Dóra s/s 2010
- Mojzes Dóri tavaszi ruhái megtekinthetők, felpróbálhatók és megrendelhetők először a Catwalkban!! Már a világító bogár kitűzők is kaphatók!

- Cseh Éva
- Ruháit olyan fiatal, modern szellemiségű lányoknak tervezte, akik szeretik az egyszerű, letisztult, de mégis különleges formákat
Kult

- Kollektiva Summer Hits Vol. 2.
- A rezidens legénység - Tmx, Fullstereo, Popbitch - segédkormányosai ezen az estén a spéci szettjével a 21. századi diszkó legújabb hullámait meglovagoló Fine Cut Bodies, valamint a basszus-orientált future music ifjú titánjai, a Dublic ikerpár lesznek.

- Ösztrosokk summer vol. 3
- Leszbikusoknak és barátaiknak részben szabadtéren Július 24-én, fedett tánctér vegyes zenékkel, ücsörgés kint és bent

- Loffice Summer School
- A LOFFICE augusztusban angol nyelvű workshopokat indít FASHION DESIGN, ARCHITECTURE és MEDIA ART témakörökben!
Kültér

- Bizarr bukósisakok
- Bizarr, vicces, meglepő és ötletes bukósisakok GOOD-tól.

- Bútor a javából
- A Peter Rolfe alkotta "szobor" mellébe és fenekébe is pakolhatjuk a csecsebecséinket.

- Hajlítható bicaj
- Egy 21 éves brit designer, Kevin Scott alkotta ezt a bringát, melyhez nem kell lakat vagy lánc, hogy lezárd.
Körkép

- Ideges vagy?
- Itt az olcsó stresszoldó, csapkodd a szúnyogokat!

- Csőhullám
- ...avagy hogyan készítsünk hullámot házilag! Deszkára! ;)

- Amazing Physics Engine
- Így készül az a sok effekt, amit a filmekben láthatunk. Fantasztikus!

Kommentek
-
A lap tetejére